Mire figyelj oda, ha árajánlatot kérsz [egy tetőfedőtől]?

Életem során már sok mindenbe belefutottam: láttam már olyan kókler “tetőfedő” munkát, hogy én szégyelltem el magam, de olyan árajánlatot is, ami inkább hasonlított egy bevásárlólistára.

Úgy gondolom, a jó szakember ismérve, hogy igyekszik olyan munkát kiadni a kezéből, amit büszkén megmutathat másoknak referenciaként. Pont ezért szerintem az árajánlat az egyik első olyan lépés, első olyan szűrő, amivel nagyon jól ki lehet szúrni a magukat szakembernek valló kóklereket.

Ezért is gyűjtöttem össze – kicsit talán prevenciós, megelőző jelleggel – hogy mire érdemes odafigyelni akkor, amikor egy szakembertől árajánlatot kérsz. Ezzel ugyanis később elkerülheted a trehány munkából fakadó kellemetlenségeket és azt, hogy később futni kelljen a pénzed után. 

A cikket tetőfedőként írom, azonban nem csak azoknak szól, akik tetőt újítanának fel; hanem mindenkinek aki igénybe szeretne venni egy szakértői szolgáltatást.

Miért van szükség egyáltalán árajánlatra?

Azért, hogy ne érjen meglepetés a kivitelezés végén. 🙂


Árajánlat kérés tetőfelújítás előtt

Viccet félretéve, az árajánlat egy olyan részletes dokumentum, ami alapján külön tudod választani az anyag-, illetve munkaköltséget. Ráadásul az esetleges későbbi vitákat is elkerülhetitek, ha van egy olyan írásos anyag, amire kivitelezőként és megrendelőként is tudtok hivatkozni. 

Ez alapján ugyanis vissza lehet keresni, hol csúszott “hiba a rendszerbe”, amit aztán közösen orvosolni tudtok. 

Mindenesetre azért itt halkan megjegyezném, hogy egy jó árajánlat tűpontos. Tehát nincsenek rejtett plusz költségek, apróbetűs részek, amik egyáltalán konfrontációra adhatnak okot.

Szóval, ahogy te is láthatod, árajánlatra bizony szükség van. De milyen tételeknek kell szerepelnie rajta pontosan, hogy tudd: az ajánlat tényleg mindent tartalmaz? 

Mit kell tartalmaznia egy ilyen papírnak?

Az árajánlatnak általánosságban tartalmaznia kell a kivitelező és a megrendelő nevét, címét és adószámát. (Megrendelő esetén, ha magánszemély, akkor az adóazonosító jelét.) Ezenkívül kell, hogy szerepeljenek a papíron a tételek, pontos megnevezéssel, paraméterekkel műszaki adatokkal és árral.

Az árnál ügyelni kell arra, hogy világos legyen: bruttó-, vagy nettó árról van-e szó, valamint egyértelműnek kell lennie a pénznemnek is. 

Ezenkívül kell, hogy legyen rajta cégszerű aláírás, legyen az árajánlatnak egy érvényeségi határideje is.

Mire érdemes ügyelni, ha árajánlatot kérsz?

Csapatunk pontos árajánlatot csakis a helyszíni felmérés után tud adni (ez egyébként nem csak nálunk van így, hanem a legtöbb szakembernél is). 

A Tetőre Fel csapatánál ez lényegében a következőképpen zajlik. E-mailben, vagy telefonon felveheted velünk a kapcsolatot – amennyiben konkrét árajánlat érdekel, érdemes kitölteni az Árajánlat kérése oldalunkon található adatokat, ez nagyban megkönnyíti a mi dolgunkat is. 

Ezután egyeztetünk, és felteszünk még néhány szükséges kérdést a tetővel kapcsolatban. A következő lépés a helyszíni felmérés, ahol a padláson, tetőtéren, tetőn szemrevételezzük annak állapotát. 

szarufa ellenerözés tetőfelújítás elött

Itt sor kerül a tető pontos meghatározására, felmérésére, a hibák feltárására, a tetőfedő profil kiválasztására (például trapéz-, vagy cserepeslemez legyen-e). Ezen kívül megbeszéljük a tető színét és a bevonat típusát, majd megmutatjuk a referenciáinkat. 

A helyszíni szemlét követően, maximum 5 munkanapon belül küldjük ki az árajánlatot. 

Amennyiben Hódmezővásárhelyen, vagy annak 40 km-es körzetében rendeled meg a tetőfelújítás szolgáltatásunkat, úgy az árajánlat ingyenes. Ezen a körön kívül eső településeken jelképes összeget vonunk le érte.

Esetünkben, összességében az árajánlat a következő pontokat, tételeket tartalmazza: 

  • A kivitelező cég vagy személy nevét és logóját
  • A megrendelő adatait
  • Hogy mikor készült az ajánlat, meddig érvényes 
  • Egy előre lefixált fizetési, illetve szállítási módot
  • A kivitelezés részletes adatait, illetve azok árait pontokba szedve
  • Azt, hogy milyen anyagból mennyi kerül felhasználásra
  • Ha van, akkor a mennyiségi kedvezményt, és annak mértékét
  • Az anyagárat részletesen és összesítve
  • A TELJES FIZETENDŐ összeget
  • Cégszerű aláírást

A teljes fizetendő összeg azt jelenti, hogy forintra pontosan ennyit kell majd fizetned a kivitelezés végén. Nincsenek rejtett, plusz anyagköltségek, apróbetűs részek, hiszen az automatizált gyártási folyamatunknak és a precíz méréseknek köszönhetően mindent négyzetcentiméter pontossággal  meg tudunk határozni – ez pedig vonatkozik az árra is. 

Az első gyanús jel teát az lehet, ha a „szaki” látatlanul, hasraütésszerűen ad árajánlatot. 

A másik, hogy az árajánlat hiányos, és nem tartalmazza például részletesen, hogy milyen anyag-, és munkaköltség van, hanem összesített összeget látsz. 

Ebben az esetben érdemes futni egy kört a kivitelezővel, és megkérni, hogy részletesen, pontosan fejtse ki, hogy a végösszeg milyen rész összegekből tevődik össze.

Nem feltétlenül baj egyébként, ha valaki kézzel írott árajánlatot ad – ez tehát ne riasszon el, ha egyébként precíz, mindenre kiterjedő papírt kapsz. Lehet, hogy épp egy olyan kivitelezőt fogtál ki, aki nem igazán mozog otthon a 21. századi technikai megoldásokat illetően.

Normális-e, ha pénzt kérnek az árajánlatért cserébe?

Nos, a válasz az, hogy attól függ. Ha csupán egy kis lapra, néhány perc alatt felfirkálja a “szaki”, hogy hány négyzetméterre, mekkora összeget kell költeni – mindenféle előzetes felmérés nélkül – akkor természetesen nem.

Azonban a komoly szakemberek az árajánlatba is időt és munkát fektetnek. Ezek pedig, mint tudjuk, mind pénzbe kerülnek – így a kivitelező jogosan kér érte pénzt. 

Ez egyébként a legtöbb esetben egy jelképes összeg, és sokszor nem is igazán költség, hiszen a megrendeléskor/fizetéskor levonják a végösszegből. Így inkább tekinthető ez egy szándéknak, mindkét fél részéről. 

A megrendelő szempontjából azt, hogy a szakember tényleg komolyan gondolja a munkát; a kivitelező szemszögéből pedig azt, hogy a megbízó fizetni fog.

Gyors segítség a tetőfedő szakember megtalálásához!

Tölts le az ingyenes kókler tetőfedő e-bookot!

Takács Zsolt E.V.

” Szeretnék köszönetett mondani, a cserepeslemez kiválasztásában. Róbert, nagyon segítőkész volt és türelmes nem rámenős. Részletes tájékoztatást kaptam a technológiai kérdésekre.
A mai kialakult kínálat cserepeslemezben nagyon tág és sokrétű. Folyamatos segítséget kaptam, hogy ár érték arányban a legjobbat válasszam. Színben is sikerült megfelelőt kínálniuk, a színminta segített, de jobb lett volna 1:1 ben látni megrendelés elött. Reméljük jó választás volt a Zet Look Herkulit bevonatú moduláris cserepeslemez és sokáig védeni fogja a házunkat. 😃 Nagyon köszönöm! “

Horváth Editt (magánember)

“Kedves Róbert! Örülök, hogy kész a tető, nagyon flottul ment minden. A tető pedig egyszerűen gyönyörű lett!😃Nagyon tetszik!Köszönjük a munkátokat! Ha valaki az ismerőseink közül tetőcserén töri a fejét, csak ajánlani tudlak Titeket! Köszönünk mindent Szép napot!”

Joó József MG.E.V.

“Szakértelem, Ügyfélközpontúság és pontosság. Cserepeslemez termékeik minőségiek. Remek cég, csak ajánlani tudom.”

Szalai János

“Nagyon korrekt ügyintézés, az árú minősége kiváló. Csak ajánlani tudom mindenkinek!”

Tud meg több tartalmat a tetőfedésről

Hasznos tippek tetőfedéshez:

Tetőfedéshez hasonló témájú cikkek